Bejegyzések

Ne félj kicsiny gyermek!

Kép
"Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." Józs:1:9

Csak légy egy kissé csendben..

Kép
  "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget." Zsolt:62:2         Kedves olvasó! Érezted már úgy, hogy kicsit szerettél volna egyedül lenni? Amikor csak egy kis csendre és magányra vágytál és arra, hogy egy rövid időre elvonulhass a zajos világ elől? De nincs is ezzel semmi baj, hiszen maga Isten az, aki időnként azt kéri tőlünk, hogy tegyünk félre mindent és töltsünk egy kis időt csendességben vele. Ilyenkor nem mást kér minthogy figyeljünk Őrá, az Ő szavára és forduljunk a belső énünk felé, ugyanis Isten Szentlelke akar egy-egy ilyen alkalommal kapcsolatba kerülni velünk. Nem árt tehát néha visszavenni a tempónkból és lelassítani. Manapság már annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy állandó zaj és mozgás vesz körül bennünket, hogy egészen elfelejtettük milyen is a csend vagy csendben lenni. Pedig nagyon értékes idő lehet ez is. A csendben, Istennel töltött időt soha ne sajnáljuk vagy érezzük elvesztegetettnek mert az mindig javunkra válhat és b...

Tékozlók

Kép
       „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Lukács 15:18.                               A tékozló fiú példázata az egyik legismertebb történet a Bibliában. Erről szinte mindenki hallott már vagy nagyjából ismeri. De az igazi jelentését csak akkor érthetjük meg igazán mikor saját életünkben tapasztalunk meg hasonlót. Életünk során ugyanis többször követünk el hibákat vagy hozunk elhamarkodott döntéseket és megyünk a magunk feje után ahelyett, hogy megkérdeznénk Istent, hogy neki milyen tervei vannak velünk. Ezzel aztán bajt is hozhatunk magunkra. Igen a legkisebb fiú is hibát követett el azzal, hogy gyors döntést hozott a neki járó juss felől, egyáltalán már azzal is, hogy türelmetlen volt és az apjától kikérte a vagyon rá eső részét mielőtt még az apja ráörökítette volna azt. Amit aztán szépen el is herdált felesleges és haszontalan dolgokra. Persze erre csak akkor ébredt rá, amikor a ...

Pünkösdi vers

Kép
  Amikor pedig eljött a pünkösd napja és a tanítványok még nem mentek haza, hirtelen szél és zúgás támadt, amely betöltötte az egész házat.  Majd lángnyelvek jelentek meg előttük, melyek szétoszlottak és leszálltak felettük. Akkor mindnyájan Szentlélekkel teltek meg, s különféle nyelveken beszéltek. Jeruzsálemben sok kegyes zsidó férfi élt, aki a föld minden nemzete közül megtért. Amikor ez a zúgás hallatszott, a sokaság összefutott s közöttük zavar támadott. Őket mindenki a maga nyelvén hallotta, ezen megdöbbenve és csodálkozva. Íme, kik most beszélnek nem valamennyien Galileában élnek? Akkor őket hogyan értheti, ki csak saját nyelvét beszéli? Megdöbbentek mindnyájan s tanácstalanul kérdezgették páran. Mi akar ez lenni, miféle csoda? Mások csak annyit mondtak gúnyolódva: Édes bortól részegedtek meg. Ekkor előállott Péter és tizenegy. Hangját Péter felemelte s hozzájuk e szavakat intézte. Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói! Tudjátok meg mit akarnak ezek jelenteni. Mert nem r...

Csak az az egy...

Kép
„Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen.” Lukács 17:19.               Jézus egyszer mikor Jeruzsálem felé tartott útközben találkozott tíz leprás beteggel, akik könyörögve kérték tőle, hogy gyógyítsa meg őket. Jézus azt parancsolta nekik, hogy menjenek el a papokhoz és mutassák meg magukat nekik. A tíz leprás engedelmeskedett és elmentek a papokhoz, míg odaértek meg is gyógyultak. A tíz közül azonban csak egy értette meg, hogy valójában mi is történt, csak ő ismerte fel egyedül, hogy Jézus meggyógyította, a többiek nem. Ugyanis az az egy visszament és megkereste újból Jézust azért, hogy hálát adjon neki és dicsőítse Istent a szabadításért. Ráadásul ő samáriai volt vagyis Jézus népe számára idegen népből való. Jézus mikor látta ezt, hogy a tíz közül csak az az egy tért vissza megköszönni, csalódottságát nem leplezve meg is jegyezte, hogy tíz leprást gyógyított meg és a többiek nem mentek vissza hozzá. Mindezek...

Áldozócsütörtöki vers

Kép
Jézus miután feltámada, egy ideig a tanítványokkal marada. A tizenegy tanítványa pedig elmene Galileába, arra a hegyre hova őket a Megváltó rendele. Amikor meglátták Őt, leborulva hajtottak főt. Jézus pedig közelebb lépett s hozzájuk ily szavakat intézett. Nékem adatott minden földön és égben. Menjetek, minden népeket tanítvánnyá tegyetek. Őket megkeresztelve a Szentháromság nevébe. Őket arra tanítsátok, hogy parancsolataimat velük betartassátok.  És íme, én veletek vagyok mindennap, míg a világ utolsó napjai is elmúlnak. Az Úr Jézus miután ezeket mondta nekik látták, hogy Ő a mennybe emeltetik és az Isten jobbjára ült, a tanítványok szíve felderült. Azután pedig elmentek és mindenütt igét hirdettek. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, jelekkel megerősítve igehirdetésük.

Sosem vagy egyedül

Kép
Isten az embert alapvetően társas lénynek teremtette, aki nem szeret egyedül lenni és vágyódik a másik ember társaságára. Ezért van az, hogy sokan a magányt és az egyedüllétet nehezen viselik és csak társaságban érzik jól magukat. Most sokunk számára még nehezebb lehet az, hogy a  vírus miatt a társas érintkezéseket is minimalizálnunk kellett egy időre. De mivel különbözőek vagyunk ezért másképp reagáljuk le ezeket. Van aki jól viseli ezt a másoktól való elszigeteltséget és olyanok is vannak, akik egyenesen nehezen élik meg ezeket a változásokat. De mindeközben nem szabad egy dologról megfelejtkeznünk, mégpedig arról, hogy sohasem vagyunk egyedül. A mi teremtő Istenünk mindig mellettünk van. A Bibliában a Teremtéstörténetnél azt olvashatjuk, hogy Isten mikor megteremtette a Világot és benne mindeneket és látta, hogy azok jók, akkor úgy érezte, hogy valakivel ezt a sok szépséget és jóságot meg kell osztania. Így porból megformálta az embert, akibe saját lelkét lehelte és elnevez...

Felhők közül a nap

Kép
  "Hallgass, Uram, imádságomra, és figyelj könyörgő szavamra! A nyomorúság idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem." Zsolt. 86:7-8.                                                                                            Kedves blog olvasó! Biztos te is érezted már úgy magad vagy voltál már olyan helyzetben, amikor semmi nem akart összejönni. Minden amibe belefogtál kudarcba fulladt, minden próbálkozásod sikertelen volt. Szerintem nincs is olyan ember, aki ezt az érzést ne élte volna át legalább egyszer az életében. Amikor csak elutasítások hada és rossz hírek tömkelege borít el minket. Például egy betegség, egy szerettünk elvesztése, egy elbocsátás miatt. De mikor úgy érezzük, hogy tombol a vihar felettünk, akkor sem szabad megfeledkezn...

Hírnökök

Kép
  „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek”. János 15:16.                                                                                         A Bibliában többször is olvashatunk angyalokról, akik azt a feladatot kapták Istentől, hogy az Ő akaratát mint hírnökök vigyék a kiválasztottak részére vagy segítsék őket. Ők tulajdonképpen Isten üzeneteinek nemcsak a hírvivői, de az Atya küldöttei és parancsolatainak végrehajtói is. Az ó és újszövetségben is számos olyan esemény található, ahol egy-egy angyal küldöttként meglátogatott egy-egy bibliai személyt, hogy Isten mennyből jövő üzene...

Hitetlenkedők

Kép
    Kedves olvasó! A húsvéti és az azt követő történeteket biztosan te is ismered. Habár a 4 evangélista némileg különbözően írja le ezeket. Most arra kérlek, hogy ne csak a történetre figyelj. Próbáld meg beleélni magadat a szereplők helyébe és képzeld azt el, hogy mit érezhettek például a tanítványok azon a bizonyos péntek délután a Golgotánál, ahol szeretett mesterük és tanítójuk szörnyű kínok és szenvedések között halt meg a kereszten. Valószínűleg nekik lehetett a legfájóbb érzés Jézus elvesztése. Hiszen egészen addig a napig mindennap velük volt, folyamatosan tanította és bátorította őket. Így joggal érezhették reménytelennek a jövőjüket és a sorsukat. Pedig Jézus többször is figyelmeztette őket, hogy ez a nap egyszer eljön majd és sokat beszélt nekik a haláláról és mindazokról amiknek azután kell megtörténniük. Mégis mintha nem hittek volna neki eléggé ahhoz, hogy tudják azt, hogy a keresztnél nem véget ért a történet, ellenkezőleg ott kezdődött el, egyszóval a ...