Elég néked az én kegyelmem

„Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen.” Lukács 17:19.               Jézus egyszer mikor Jeruzsálem felé tartott útközben találkozott tíz leprás beteggel, akik könyörögve kérték tőle, hogy gyógyítsa meg őket. Jézus azt parancsolta nekik, hogy menjenek el a papokhoz és mutassák meg magukat nekik. A tíz leprás engedelmeskedett és elmentek a papokhoz, míg odaértek meg is gyógyultak. A tíz közül azonban csak egy értette meg, hogy valójában mi is történt, csak ő ismerte fel egyedül, hogy Jézus meggyógyította, a többiek nem. Ugyanis az az egy visszament és megkereste újból Jézust azért, hogy hálát adjon neki és dicsőítse Istent a szabadításért. Ráadásul ő samáriai volt vagyis Jézus népe számára idegen népből való. Jézus mikor látta ezt, hogy a tíz közül csak az az egy tért vissza megköszönni, csalódottságát nem leplezve meg is jegyezte, hogy tíz leprást gyógyított meg és a többiek nem mentek vissza hozzá. Mindezeket Lukács evangéliumának 17. részé

Jézus miután feltámada, egy ideig a tanítványokkal marada. A tizenegy tanítványa pedig elmene Galileába, arra a hegyre hova őket a Megváltó rendele. Amikor meglátták Őt, leborulva hajtottak főt. Jézus pedig közelebb lépett s hozzájuk ily szavakat intézett. Nékem adatott minden földön és égben. Menjetek, minden népeket tanítvánnyá tegyetek. Őket megkeresztelve a Szentháromság nevébe. Őket arra tanítsátok, hogy parancsolataimat velük betartassátok.  És íme, én veletek vagyok mindennap, míg a világ utolsó napjai is elmúlnak. Az Úr Jézus miután ezeket mondta nekik látták, hogy Ő a mennybe emeltetik és az Isten jobbjára ült, a tanítványok szíve felderült. Azután pedig elmentek és mindenütt igét hirdettek. Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, jelekkel megerősítve igehirdetésük.

Isten az embert alapvetően társas lénynek teremtette, aki nem szeret egyedül lenni és vágyódik a másik ember társaságára. Ezért van az, hogy sokan a magányt és az egyedüllétet nehezen viselik és csak társaságban érzik jól magukat. Most sokunk számára még nehezebb lehet az, hogy a  vírus miatt a társas érintkezéseket is minimalizálnunk kellett egy időre. De mivel különbözőek vagyunk ezért másképp reagáljuk le ezeket. Van aki jól viseli ezt a másoktól való elszigeteltséget és olyanok is vannak, akik egyenesen nehezen élik meg ezeket a változásokat. De mindeközben nem szabad egy dologról megfelejtkeznünk, mégpedig arról, hogy sohasem vagyunk egyedül. A mi teremtő Istenünk mindig mellettünk van. A Bibliában a Teremtéstörténetnél azt olvashatjuk, hogy Isten mikor megteremtette a Világot és benne mindeneket és látta, hogy azok jók, akkor úgy érezte, hogy valakivel ezt a sok szépséget és jóságot meg kell osztania. Így porból megformálta az embert, akibe saját lelkét lehelte és elnevezte Á

  "Hallgass, Uram, imádságomra, és figyelj könyörgő szavamra! A nyomorúság idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem." Zsolt. 86:7-8.                                                                                            Kedves blog olvasó! Biztos te is érezted már úgy magad vagy voltál már olyan helyzetben, amikor semmi nem akart összejönni. Minden amibe belefogtál kudarcba fulladt, minden próbálkozásod sikertelen volt. Szerintem nincs is olyan ember, aki ezt az érzést ne élte volna át legalább egyszer az életében. Amikor csak elutasítások hada és rossz hírek tömkelege borít el minket. Például egy betegség, egy szerettünk elvesztése, egy elbocsátás miatt. De mikor úgy érezzük, hogy tombol a vihar felettünk, akkor sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem vagyunk egyedül, Istenre mindig számíthatunk a nehéz helyzetekben is. Sőt Ő már elkészítette számunkra a szabadulás útját, csak merjük rábízni magunkat. Ahogy a vihar után kisüt a nap, úgy a rossz napok é