Hitetlenkedők

   

Kedves olvasó! A húsvéti és az azt követő történeteket biztosan te is ismered. Habár a 4 evangélista némileg különbözően írja le ezeket. Most arra kérlek, hogy ne csak a történetre figyelj. Próbáld meg beleélni magadat a szereplők helyébe és képzeld azt el, hogy mit érezhettek például a tanítványok azon a bizonyos péntek délután a Golgotánál, ahol szeretett mesterük és tanítójuk szörnyű kínok és szenvedések között halt meg a kereszten. Valószínűleg nekik lehetett a legfájóbb érzés Jézus elvesztése. Hiszen egészen addig a napig mindennap velük volt, folyamatosan tanította és bátorította őket. Így joggal érezhették reménytelennek a jövőjüket és a sorsukat. Pedig Jézus többször is figyelmeztette őket, hogy ez a nap egyszer eljön majd és sokat beszélt nekik a haláláról és mindazokról amiknek azután kell megtörténniük. Mégis mintha nem hittek volna neki eléggé ahhoz, hogy tudják azt, hogy a keresztnél nem véget ért a történet, ellenkezőleg ott kezdődött el, egyszóval a tanítványok hitetlenkedők voltak. Pedig ami ezután várt még rájuk az minden emberi képzeletüket felülmúlta, arról nem is beszélve, hogy az igazi elhívatásukat csak később kapták meg Jézustól.

Most nézzük a zsidó nép szemszögéből az eseményeket. Számukra ez a nap egyenesen kiábrándító lehetett, abból a szempontból, hogy akit oly sok éven át Messiásként vártak, azt most talán örökre elveszítették és a szabadításukat sem pont így képzelték el, ahogy az történt végül. Jézus ugyanis míg közöttük volt sok csodát vitt véghez, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, vakoknak adta vissza a szemük világát. Sajnos azonban mindezek sem győzték meg őket ahhoz, hogy higgyenek. Ugyan láthatták Jézust és a csodáit mégsem hittek benne és csak nagyon kevesen ismerték el, hogy Ő valóban Isten fia volt. Látszólag tehát minden olyan elveszettnek tűnt, de a nagypénteknek volt folytatása és az minden eddigi dolognál csodálatosabb volt. És mi a helyzet a két Máriával? Vajon ők mit érezhettek mikor a sírhoz érve látták, hogy a bejárat elől a nagy kő el van hengerítve és Jézus teste nincs sehol? Ők ugyanis kifigyelték, hogy nagypénteken arimátiai József hová temette el Jézust, és drága illatszereket és keneteket készítettek, hogy Jézus testét azokkal bebalzsamozzák. De mivel másnap szombat volt ezért az ószövetségi parancsolatot megtartva ezen a napon nem mehettek el a sírhoz. Így az a napjuk csak várakozással telt, de ami a következő nap történt az minden várakozásukat meghaladta. A két asszony tehát a hét első napján, vagyis vasárnap már kora hajnalban elment a sírhoz, magukkal vivén az előre elkészített keneteket is. Ahogy Márk evangélista írja le a sírhoz közeledve azon tanakodtak, hogy ki fogja vajon elhengeríteni a követ, ki lesz ebben segítségükre. Mikor odaértek azonban valami nagyon furcsa dolgot tapasztaltak. A sír bejáratától már el volt hengerítve a kő. Először alig akartak hinni a szemüknek és nagyon össze lehettek zavarodva. De még nagyobb ijedtség fogta el őket mikor bementek a sírhoz és azt üresen találták. Képzeljük csak el, hogy akkor mit gondolhattak magukban mikor látták, hogy Jézus teste nem volt ott ahová temették. Ezután két angyal jelent meg nekik, akikre ők rémületükben rá se mertek nézni. Azt azonban hallották amit mondtak nekik "Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt hanem feltámadt." Lukács 24:5-6. Egy másik helyen János evangélista azt írja, hogy magdalai Mária magával Jézussal találkozott a sírnál, de elsőre fel sem ismerte és azt hitte, hogy a kertésszel beszél. Mikor megfordult akkor látta, hogy a megfeszített Jézus áll előtte. Így megértette azt, hogy bár Jézus meghalt, de mégis él mert feltámadt. Gondoljunk csak bele micsoda örömteli érzés lehetett  Mária számára látni a Megváltóját. Márk evangéliumában a két hírnök angyal azt is elmondta az asszonyoknak, hogy mindezeket a történéseket Jézus előre megmondta nekik. Ebben a pillanatban emlékeztek Jézus szavaira és most már megértették, hogy mi történt valójában. Ezt hírül is kellett adniuk a többieknek. Így gyorsan elmentek a tizenegy tanítványhoz, hogy mindezeket elmondják. De az apostolok nem akartak hinni nekik, hitetlenkedve fogadták az asszonyok szájából amit meséltek. Ha belegondolunk, hogy milyen furcsa lehetett azt hallani valakiről, hogy él, aki meghalt akkor megértjük a hitetlenségüket. Péter azonban, ahogy azt már megszokhattuk tőle, nem érte be ennyivel és bizony nem is hagyta annyiban a dolgot. Ő a saját szemével akarta látni az üres sírt, így egy másik tanítvánnyal együtt elfutott, hogy megnézzék azt. De ez a másik tanítvány gyorsabb volt és hamarabb ért oda mint Péter így először ő látta meg az elhengerített követ. Mikor Péter is odaért ő be is ment a sírhelyre de csak a lepleket találta ott, amikben Jézus volt betekerve, és azokat sem úgy, ahogyan azt előzőleg hagyták. Viszont Jézus teste nem volt sehol. Ezt ő sem értette, és nagyon elcsodálkozott ő is ezen. De a lelke mélyén érezte, hogy itt valami mennyei csoda történhetett. Pár nap múlva már szinte mindenki számára világossá vált, hogy Jézus bár meghalt és eltemették, de harmadnapon feltámadt viszont még ennek ellenére is sokan voltak akik ezt a mennyei csodát kétkedve fogadták. Jézus miután feltámadt többször és több helyen is megjelent tanítványainak, például az Emmaus felé vezető úton is. Itt két tanítvány mellé szegődött, akik nem ismerték meg. Ők éppen a Jeruzsálemben történtekről beszélgettek mikor Jézus is csatlakozott hozzájuk. Még tanította is őket, de ők ennek ellenére is csak egy egyszerű vándort láttak benne. Mikor megérkeztek marasztalták és invitálták magukhoz. Jézus el is fogadta a meghívást és velük töltötte a vacsorát. Amikor a vacsoránál hálát adva megtörte a kenyeret abban a pillanatban megnyílt a szemük és akkor ismerték fel Mesterüket. De mégis a legjelentősebb találkozás az volt, mikor egyszer úgy jelent meg a tanítványok között, hogy a háznak az ajtaja ahol éppen tartózkodtak zárva volt. Köszöntötte őket és velük töltött egy kis időt majd amilyen hirtelen megjelent úgy el is távozott. Az egyik tanítvány, Tamás viszont nem volt ott mikor ez történt, így csak a többiek elmondása alapján értesült Jézus látogatásáról. Viszont azt nem akarta elhinni ezért azt mondta, hogy csak akkor fog nekik hinni, ha ő maga is megláthatja Jézust és megtapinthatja sebeit. Erre Jézus 8 nap múlva újból megjelent a zárt ajtók ellenére is és Tamást is köszöntötte és megengedte neki, hogy megtapintsa sebeit. Tamás abban a pillanatban hitt mert látta Urát és Megváltóját."...ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek". János 20:27-29. Jézus Krisztust ezt követően is többen láthatták különböző helyeken megjelenni egészen addig míg fel nem ment a mennybe az Atyához. Mindezeket ha végig gondoljuk a következő kérdések merülhetnek fel bennünk. 

Vajon mi nem ilyenek vagyunk mint ők voltak és nem hitetlenkedve fogadunk dolgokat? Vagy éppen csak akkor hiszünk el valamit ha látjuk azt? Miért csak a kézzelfogható dolgok létezésében hiszünk és ugyanakkor miért vagyunk kicsiny hitűek? Miért nem merünk Istenben és az ő ígéreteiben bízni? Jézus tanítványai látásban jártak, ők kivételes helyzetben voltak hiszen láthatták Jézust és találkozhattak is vele, egészen a mennybemeneteléig. Mi azonban hitben járunk. Bár nem láthatjuk Őt, de hiszünk benne és lelkileg mi is találkozhatunk vele mindennap. Próbáljuk meg hát félretenni a "Tamási hitetlenségünket" és inkább hitünk szemevél lássuk meg Őt, Isten fiát a Megváltót.

Drága Megváltó Jézusunk! Szégyenkezve állunk meg előtted ha arra gondolunk, hogy mennyire hitetlenek vagyunk sokszor. Hogy csak csodákra várunk és csak azt hisszük el, ami a szemünk előtt van. Köszönjük Urunk, hogy Te nem erre tanítasz bennünket hanem sokkal inkább arra, hogy amit nem láthatunk azokban is hinni tudjunk, hogy a hit szemein át szemlélhessük a körülöttünk lévő világot. Arra, hogy merjünk nagy dolgokat kérni és higgyük el, hogy mindazokat, amiket kértünk te megadod nekünk. Növeld bennünk Istenünk ezt a hitet nap mint nap. Hallgasd meg kérésünket. Ámen.