Tékozlók

      
„Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Lukács 15:18.                              
A tékozló fiú példázata az egyik legismertebb történet a Bibliában. Erről szinte mindenki hallott már vagy nagyjából ismeri. De az igazi jelentését csak akkor érthetjük meg igazán mikor saját életünkben tapasztalunk meg hasonlót. Életünk során ugyanis többször követünk el hibákat vagy hozunk elhamarkodott döntéseket és megyünk a magunk feje után ahelyett, hogy megkérdeznénk Istent, hogy neki milyen tervei vannak velünk. Ezzel aztán bajt is hozhatunk magunkra. Igen a legkisebb fiú is hibát követett el azzal, hogy gyors döntést hozott a neki járó juss felől, egyáltalán már azzal is, hogy türelmetlen volt és az apjától kikérte a vagyon rá eső részét mielőtt még az apja ráörökítette volna azt. Amit aztán szépen el is herdált felesleges és haszontalan dolgokra. Persze erre csak akkor ébredt rá, amikor a disznók vályúja mellett siránkozva és éhezve azon töprengett, hogy az apja béreseinek is jobb dolga lehet mint most őneki. Ezért elhatározta, hogy visszamegy az atyai házhoz bocsánatot kér és bízva abban, hogy megbocsátást nyer akármilyen munkát hajlandó elvállalni. Egy ilyen döntést nem lehetett könnyű meghozni. Beismerni, hogy vétkezett és visszatérni az atyai házhoz ahonnan elindult és abban sem lehetett biztos, hogy megbocsát neki apja. Ehhez nagyon nagy lelki erőre volt szüksége. Végül az apja ment a fia elé mikor távolról meglátta őt megszánta és nemcsak, hogy megbocsátott neki, de díszes ruhába öltöztette és lakomát is tartott a fia tiszteletére. Valljuk be őszintén, hogy időnként mi is tékozló fiú módjára viselkedünk. Amikor nem várjuk meg Isten közbelépését hanem mi magunk akarunk megoldani dolgokat, miközben nem vesszük figyelembe Isten akaratát és terveit vagy ami még rosszabb, hogy meg sem kérdezzük, hogy Ő milyen jövőt szán nekünk. De a jó hír az, hogy Isten annyira szeret mindnyájunkat, hogy mindig hajlandó és kész megbocsátani és visszafogadni ha őszintén és hittel megvalljuk bűneinket előtte. Ugyanúgy ahogy a történetben az apa is tette, Ő is kész elfelejteni és megbocsátani a vétkeinket, amiket aztán soha többé nem hánytorgat fel. Be tudjuk-e látni ha hibát követünk el vagy rossz irányba tartunk? A Szentlélek szinte mindig figyelmeztet bennünket, hol szelíden, hol pedig dorgálva ha nem jó irányt vesz az életünk. A kérdés csak az, hogy ezeket a jeleket felismerjük-e? Sokan képesek leélni az egész életüket anélkül, hogy ezekre ráeszmélnének. Isten a döntést mindig ránk bízza ilyen tekintetben Ő semmit nem akar ránk kényszeríteni, hiszen ezért adta a szabadakaratot. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan élünk vele. A döntéseinknek azonban mindig következményei lesznek nemcsak a földi, de az örökkévaló életünkre nézve is. Így nem mindegy melyik utat választjuk. A mai felgyorsult életünkben hozzászoktunk a gyors és rögtön kézhez kapott dolgokhoz. Olyan instant lett ez a világ. Várakozni senki sem szeret, türelmetlenek is vagyunk a legtöbbször. Isten nem hiába adta nekünk azt az ószövetségi igét, hogy „mindennek rendelt ideje van...”. Préd. 3:1. Mert tényleg így működik ez. Néha elég lenne csak kivárni a dolgok menetét ahelyett, hogy folyton közbe avatkoznánk. Ne felejtsük el, hogy maga Isten mondta azt is „... a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim...”Ézs. 55:8. Ezért nem helyes ha Istentől csak az áldást várjuk olyan dolgokra, amiket mi már magunkban eldöntöttünk. Ha valaminek Isten akarata szerint meg kell történnie azt hiába is akadályoznánk meg, úgyis megtörténik, de ha valaminek nem kell megtörténnie akkor felesleges minden erőfeszítésünk úgy sem fog az megtörténni. Valahol egyszer azt olvastam, hogy ne tégy oda 1 pontot ahova Isten 3 pontot tenne. Vagyis ne tekints lezártnak egy dolgot ha Isten szerint annak van folytatása. Soha ne tekints reménytelennek és lehetetlennek se semmit, hiszen Isten előtt semmi sem lehetetlen.                                                                                                     
Drága Mennyei Atyánk! Olyan jó tudni, hogy neked meg vannak a terveid velünk és a mi életünk felől. Bocsásd meg ha sokszor mi azokat figyelmen kívül hagyjuk vagy ha meg sem kérdezzük Tőled azokat. Bocsásd meg ha sokszor türelmetlenek vagyunk és elhamarkodottan cselekszünk. Köszönjük, hogy Te mindig hajlandó és kész vagy megbocsátani. Köszönjük, hogy a bűneinket nem emlegeted fel. Kérünk adj nekünk több türelmet, hitet és a Szentlélek adta erőt. Jézus nevében kérünk hallgasd meg kérésünk. ÁMEN.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pünkösdi vers

Mégis megtetted

Húsvéti vers