Árulók
"Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem." Máté 26:21.
Jézus a halála előtti este még egyszer utoljára összehívta a tizenkét tanítványát, hogy együtt, egy közösségben fogyasszák el a hagyományos páskavacsorát a kovásztalan kenyerek ünnepén. A tanítványok valószínűleg semmit sem sejtettek az előttük álló eseményekből, meglehetősen nyugodtan várhatták a vacsorát. Talán csak Jézus szavaitól lehettek kissé nyugtalanok és nem értették, hogy a Mester miért nem eszik velük a vacsorából. Jézus azonban elmagyarázta nekik, de ők még akkor olyan hitetlenkedve fogadhatták és azt sem tudhatták, hogy ez az utolsó vacsorájuk a Mesterrel. Egy tanítványában viszont kezdettől fogva ott volt a békétlenség. Ő ugyanis nem így képzelte el a szabadítást népe számára, mint ahogy azt Jézus hirdette tetteivel. Ő sokkal radikálisabb megoldást szeretett volna. Éppen ezért elhatározta szívében, hogy elárulja a Mesterét és csak a megfelelő alkalomra várt, hogy ezt megtehesse. Bár látszólag ő is Jézus hűséges és igaz követőjének tűnt, de valójában nem volt az, más volt mint a többi tanítvány. Szíve legmélyén álnokságokat szőtt. Jézust mindig csak Mesternek szólította és soha nem annak tekintette mint aki igazából volt, vagyis Isten fiának. Tervéhez pedig a Sátán is hozzásegítette. Felkereste a zsidó főpapot Kajafást és ígéretet tett arra, hogy elárulja Jézus hollétét 30 ezüst pénzért. Ez a tanítvány nem más volt mint Júdás. A zsidó főpapnak pedig régóta vágya volt, hogy Jézust elfogathassa, de a közelgő ünnep miatt ezt nem tehették meg nyilvánosan csak akkor mikor nem vette Őt körül a tömeg. Így Júdás ajánlata kapóra jött neki. Jézus mindezeket jól tudta, ezért elmondta azon az estén a tanítványainak is, hogy aki vele együtt ül az asztalnál az fogja őt elárulni és hogy rövidesen be fog teljesülni az írás, az Emberfiát megfeszítik majd. A tanítványok elszomorodtak ezt hallva, de ugyanakkor rögtön magukat kezdték el mentegetni, azzal, hogy találgattak ki lesz az közülük, aki elárulja majd. Ebben talán Péter járt az élen, aki egyenesen kijelentette, hogy bizony ő még meg is halna Jézusért. Erre Jézus rögtön meg is felelt a kedvenc tanítványának mielőtt még túlságosan elbízta volna magát. Elmondta Péternek, hogy nem hogy követné a halálba, de meg is fogja tagadni őt 3-szor mielőtt a kakas megszólal. De ő ahhoz túlságosan önérzetes volt, hogy ezt elhiggye, ezért hát önmagát továbbra is álltatva, állhatatos és hűséges követőnek mutatta magát. Jézus ezt követően hálát adott, megáldotta a kenyeret és a bort és a tanítványainak adta. Ezzel szerezte az Úrvacsora sákramentumát, mellyel az Ő kegyelméből mi is élhetünk még ma is. Innentől azonban felgyorsultak az események. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy menjenek mind a Gecsemáné kertbe és virrasszanak vele míg ő imádkozik. A tanítványok vele mentek egyet kivéve, azonban a többieknek az fel sem tűnt, hogy Júdás nem volt velük. Jézus tudta egyedül csak, hogy hol van, hogy egyenesen Kajafás főpapnál van, hogy elárulja őt. Míg Jézus az Atyához imádkozott, addig a tanítványok nem voltak elég kitartóak és többször is elszenderedtek. Jézus ezért megdorgálta őket, de mikor már közel járhattak Júdás és az elfogatók maga Jézus mondta a tanítványainak, hogy aludjanak csak tovább. Miután a katonák odaértek hozzájuk, Júdás egyenesen Jézushoz lépett, köszöntötte és arcon csókolta Őt. Az volt ugyanis az egyezményes jel, hogy akit megcsókol azt kell elfogni. Bár látszólag kedves gesztusnak tűnt a szívélyes köszöntés, de valójában a legszörnyűbb bűn, amit ember valaha is elkövethetett. Saját Mesterét, későbbi Megváltóját árulta el Júdás, aki abban bízott, hogy így majd közelebb jut a tervéhez. De arra ami ezután történt még ő sem számított. Ő lett az, aki végül a kivégzők kezére adta Jézust, ő lett az is többek között aki a halálba küldte őt. Jézus pedig önként vállalta a kereszthalált. Ezt nem tudta elfogadni Júdás, ezért saját kezűleg vetett véget az életének. A másik nagy "áruló" minden bizonnyal Péter lehetett, mikor hajnalban messziről szemlélve Jézus kihallgatását többen is felismerték őt és erre ő 3-szor tagadta meg Jézust mielőtt a kakas megszólalt. Ahogy Lukács evangélista írja le, Jézus ebben a pillanatban felé fordult és Péternek eszébe jutott, amit előző este mondott neki, ezután keservesen sírva menekült el a helyszínről. Jézus árulóit még sorolhatnánk és az is igaz, hogy mindegyik evangéliumban kicsit másképp vannak leírva ezek a történések. A lényegen azonban nem változtat. Jézust szinte mindenki elárulta és elhagyta. Vajon mi nem vagyunk sokszor ilyen árulók nem vagyunk-e sokszor Júdások és nem viselkedünk-e úgy? Amikor például nem őt választjuk vagy nem a szeretetet, az igét, az igehirdetést? Vagy mikor nem a szeretet vezérel bennünket hanem a kapzsiság, a mohóság vagy a hatalomvágy? Mikor a felebarátainknak hazudunk vagy elhallgatjuk előlük az igazságot? Ezt is sorolhatnánk még, de az sem változtatna a lényegen. Jézus az ellene vétkezőknek abban a pillanatban megbocsátott, amikor azok elkövették a bűneiket. Mi miért nem tudjuk ugyanezt tenni? Hiszen nekünk is oly sok bűnünk és vétkünk bocsátotta meg Isten. Miért nem tudunk megbocsátani mi is az ellenünk vétkezőknek? A válasz abban lehet, hogy mi mindannyian esendők, gyarlók vagyunk, akik a magunk erejéből képtelenek vagyunk a jóra. De Jézus mindig ott van mellettünk és segít és erőt is ad mindezekhez ha hittel kérjük. Bár méltatlanok vagyunk az Ő szeretetére és bűnbocsánatára, de mégis megadja azt nekünk. Nagycsütörtökön erre is emlékezzünk és ne legyünk többé Júdások.
Drága Megváltó Jézusunk! Hálás a szívünk mikor arra gondolunk, hogy a bűneink ellenére is te annyira szerettél bennünket, hogy a szenvedést és halált is vállaltad érettünk. Megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor viselkedünk Júdás módjára. Méltatlanok vagyunk, de a te elhívottaid. Segíts nekünk, hogy ugyanolyan szeretettel tudjuk szeretni egymást ahogyan te is szeretsz minket. Segíts abban, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak, ahogyan te is megbocsátottál nékünk. Hallgass meg kérünk. Ámen.
Jézus a halála előtti este még egyszer utoljára összehívta a tizenkét tanítványát, hogy együtt, egy közösségben fogyasszák el a hagyományos páskavacsorát a kovásztalan kenyerek ünnepén. A tanítványok valószínűleg semmit sem sejtettek az előttük álló eseményekből, meglehetősen nyugodtan várhatták a vacsorát. Talán csak Jézus szavaitól lehettek kissé nyugtalanok és nem értették, hogy a Mester miért nem eszik velük a vacsorából. Jézus azonban elmagyarázta nekik, de ők még akkor olyan hitetlenkedve fogadhatták és azt sem tudhatták, hogy ez az utolsó vacsorájuk a Mesterrel. Egy tanítványában viszont kezdettől fogva ott volt a békétlenség. Ő ugyanis nem így képzelte el a szabadítást népe számára, mint ahogy azt Jézus hirdette tetteivel. Ő sokkal radikálisabb megoldást szeretett volna. Éppen ezért elhatározta szívében, hogy elárulja a Mesterét és csak a megfelelő alkalomra várt, hogy ezt megtehesse. Bár látszólag ő is Jézus hűséges és igaz követőjének tűnt, de valójában nem volt az, más volt mint a többi tanítvány. Szíve legmélyén álnokságokat szőtt. Jézust mindig csak Mesternek szólította és soha nem annak tekintette mint aki igazából volt, vagyis Isten fiának. Tervéhez pedig a Sátán is hozzásegítette. Felkereste a zsidó főpapot Kajafást és ígéretet tett arra, hogy elárulja Jézus hollétét 30 ezüst pénzért. Ez a tanítvány nem más volt mint Júdás. A zsidó főpapnak pedig régóta vágya volt, hogy Jézust elfogathassa, de a közelgő ünnep miatt ezt nem tehették meg nyilvánosan csak akkor mikor nem vette Őt körül a tömeg. Így Júdás ajánlata kapóra jött neki. Jézus mindezeket jól tudta, ezért elmondta azon az estén a tanítványainak is, hogy aki vele együtt ül az asztalnál az fogja őt elárulni és hogy rövidesen be fog teljesülni az írás, az Emberfiát megfeszítik majd. A tanítványok elszomorodtak ezt hallva, de ugyanakkor rögtön magukat kezdték el mentegetni, azzal, hogy találgattak ki lesz az közülük, aki elárulja majd. Ebben talán Péter járt az élen, aki egyenesen kijelentette, hogy bizony ő még meg is halna Jézusért. Erre Jézus rögtön meg is felelt a kedvenc tanítványának mielőtt még túlságosan elbízta volna magát. Elmondta Péternek, hogy nem hogy követné a halálba, de meg is fogja tagadni őt 3-szor mielőtt a kakas megszólal. De ő ahhoz túlságosan önérzetes volt, hogy ezt elhiggye, ezért hát önmagát továbbra is álltatva, állhatatos és hűséges követőnek mutatta magát. Jézus ezt követően hálát adott, megáldotta a kenyeret és a bort és a tanítványainak adta. Ezzel szerezte az Úrvacsora sákramentumát, mellyel az Ő kegyelméből mi is élhetünk még ma is. Innentől azonban felgyorsultak az események. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy menjenek mind a Gecsemáné kertbe és virrasszanak vele míg ő imádkozik. A tanítványok vele mentek egyet kivéve, azonban a többieknek az fel sem tűnt, hogy Júdás nem volt velük. Jézus tudta egyedül csak, hogy hol van, hogy egyenesen Kajafás főpapnál van, hogy elárulja őt. Míg Jézus az Atyához imádkozott, addig a tanítványok nem voltak elég kitartóak és többször is elszenderedtek. Jézus ezért megdorgálta őket, de mikor már közel járhattak Júdás és az elfogatók maga Jézus mondta a tanítványainak, hogy aludjanak csak tovább. Miután a katonák odaértek hozzájuk, Júdás egyenesen Jézushoz lépett, köszöntötte és arcon csókolta Őt. Az volt ugyanis az egyezményes jel, hogy akit megcsókol azt kell elfogni. Bár látszólag kedves gesztusnak tűnt a szívélyes köszöntés, de valójában a legszörnyűbb bűn, amit ember valaha is elkövethetett. Saját Mesterét, későbbi Megváltóját árulta el Júdás, aki abban bízott, hogy így majd közelebb jut a tervéhez. De arra ami ezután történt még ő sem számított. Ő lett az, aki végül a kivégzők kezére adta Jézust, ő lett az is többek között aki a halálba küldte őt. Jézus pedig önként vállalta a kereszthalált. Ezt nem tudta elfogadni Júdás, ezért saját kezűleg vetett véget az életének. A másik nagy "áruló" minden bizonnyal Péter lehetett, mikor hajnalban messziről szemlélve Jézus kihallgatását többen is felismerték őt és erre ő 3-szor tagadta meg Jézust mielőtt a kakas megszólalt. Ahogy Lukács evangélista írja le, Jézus ebben a pillanatban felé fordult és Péternek eszébe jutott, amit előző este mondott neki, ezután keservesen sírva menekült el a helyszínről. Jézus árulóit még sorolhatnánk és az is igaz, hogy mindegyik evangéliumban kicsit másképp vannak leírva ezek a történések. A lényegen azonban nem változtat. Jézust szinte mindenki elárulta és elhagyta. Vajon mi nem vagyunk sokszor ilyen árulók nem vagyunk-e sokszor Júdások és nem viselkedünk-e úgy? Amikor például nem őt választjuk vagy nem a szeretetet, az igét, az igehirdetést? Vagy mikor nem a szeretet vezérel bennünket hanem a kapzsiság, a mohóság vagy a hatalomvágy? Mikor a felebarátainknak hazudunk vagy elhallgatjuk előlük az igazságot? Ezt is sorolhatnánk még, de az sem változtatna a lényegen. Jézus az ellene vétkezőknek abban a pillanatban megbocsátott, amikor azok elkövették a bűneiket. Mi miért nem tudjuk ugyanezt tenni? Hiszen nekünk is oly sok bűnünk és vétkünk bocsátotta meg Isten. Miért nem tudunk megbocsátani mi is az ellenünk vétkezőknek? A válasz abban lehet, hogy mi mindannyian esendők, gyarlók vagyunk, akik a magunk erejéből képtelenek vagyunk a jóra. De Jézus mindig ott van mellettünk és segít és erőt is ad mindezekhez ha hittel kérjük. Bár méltatlanok vagyunk az Ő szeretetére és bűnbocsánatára, de mégis megadja azt nekünk. Nagycsütörtökön erre is emlékezzünk és ne legyünk többé Júdások.
Drága Megváltó Jézusunk! Hálás a szívünk mikor arra gondolunk, hogy a bűneink ellenére is te annyira szerettél bennünket, hogy a szenvedést és halált is vállaltad érettünk. Megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor viselkedünk Júdás módjára. Méltatlanok vagyunk, de a te elhívottaid. Segíts nekünk, hogy ugyanolyan szeretettel tudjuk szeretni egymást ahogyan te is szeretsz minket. Segíts abban, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak, ahogyan te is megbocsátottál nékünk. Hallgass meg kérünk. Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése